Kurzuskód: BTEMMK014
„Régi és új; fejezetek a magyar film történetéből”
A Nemzeti Filmintézet és a DE-BTK Művészeti Központ közös kurzusa
Oktató: Dr. Váró Kata Anna (varokataanna@arts.unideb.hu); Főépület IV. emelet
422/7.
Tantárgy kódja: BTEMMK014
Óra: elmélet
Teljesítés módja: kollokvium
Óra helye: A Sziget (DEENK, főépület)
Óra ideje: hétfő 16-19.30-ig az alább feltüntetett napokon 4-4 óra tömbösítve

Tantárgy célja: a Nemzeti Filmintézet, a DE-BTK Művészeti Központ és a DEENK közös szervezésében megvalósuló, a félév során hat alkalommal, alkalmanként 4 tömbösített órával jelentkező kurzus célja, hogy régi és új magyar filmekből válogatva villantson fel különböző hazai filmes irányzatokat. Az itt bemutatásra kerülő alkotásokat a vetítés után egy rövid előadás követi, mely megkísérli a magyar film irányzatainak kontextusában elhelyezni azokat, rávilágítva az adott korszak politikai és társadalmi viszonyaira is. Az előadást követően a hallgatókkal közösen elemezzük a látottakat. A filmek listája és a kötelező irodalom, illetve minden kiegészítő anyag megtalálható a kurzus e-Learning felületén. A félév során egy vagy két alkalommal vendégünk lesz a film alkotója, ezért a tematikában megjelölt alkotások vetítési sorrendje változhat, aszerint, hogy mikorra sikerül leegyeztetni a vendéget.

Követelmény: aktív órai részvétel, a szakirodalom ismerete. Azok a hallgatok, akik a félév során minden órán aktívan részt vesznek megajánlott jegyet kaphatnak. Akiknek egy vagy több alkalom kimarad, azoknak a félév végén szóbeli vizsgán kell beszámolniuk az elmulasztott órák anyagaiból (film + kötelező irodalom).

1. alkalom (február 12.): Fazakas Péter: A játszma (2022)
2. alkalom (február 26.): Antal Nimród: Kontroll (2003) – vendég: Nagy Zsolt (színész)
3. alkalom (március 11.): Enyedi Ildikó: Az én XX. századom (1989)
4. alkalom (március 25.): Gigor Attila: A nyomozó (2008)
5. alkalom (április 15.): Gárdos Péter: Szamárköhögés (1987)
6. alkalom (április 29.): Zákonyi S. Tamás: A nemzet aranyai (2023) – vendég: Zákonyi S.
Tamás rendező és a vízilabdázók

Kötelező irodalom:

Fazakas Péter: A játszma (2022)
https://nfi.hu/filmek/a-jatszma.html
https://filmtett.ro/cikk/lepeshatranyban-a-jatszma-kritika
https://kortarsonline.hu/aktual/fazakas-peter.html
https://www.prae.hu/article/12893-foglalkozasuk-ugynokok/
https://revizoronline.com/a-jatszma/
https://24.hu/kultura/2022/06/08/a-jatszma-film-kritika-kulka-janos-kobli-norbert-fazakas-peter-a-vizsga-folytatas/
https://magyar.film.hu/filmhu/podcast/filmhu-podcast-57-fazakas-peter.html

Antal Nimród: Kontroll (2003)
http://real.mtak.hu/64685/3/Kontroll_Apertura_v%25C3%25A9gleges.pdf
https://nfi.hu/alapfilmek-1/alapfilmek-filmek/jatekfilm/kontroll2.html
https://www.mmalexikon.hu/kategoria/film/kontroll
Csillag Márton: Helyi érdekű vasút, Antal Nimród: Kontroll. Filmkultúra, 2003
http://www.filmkultura.hu/regi/2003/articles/films/kontroll.hu.html
Kalmár György: A posztkommunista tér belakása Antal Nimród Kontroll című filmjében. Apertúra, 2015 ősz
https://www.apertura.hu/2015/osz/kalmar-a-posztkommunista-ter-belakasa-antal-nimrod-kontroll-cim-u-filmjeben/?fbclid=IwAR06_Lkk_D4B-DbuAJuOnkGyiZGfqOLEEcX6OZsX2Och0x5_poJ-W2FLgQc
Forrai Krisztián: Szigorúan ellenőrzött metrók. Beszélgetés Antal Nimróddal. Filmvilág, 2003/10.
https://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=2202
Pápai Zsolt: Földalatti hullámvasút. Kontroll. Filmvilág, 2003/11.
https://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=2168

Enyedi Ildikó: Az én XX. századom (1989)
https://www.mmalexikon.hu/kategoria/film/az-en-xx-szazadom
Gelencsér Gábor: A fény százada?! Enyedi Ildikó: Az én XX. századom. Filmkultúra, 1989/5, 57-64.
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/530191/default/doc_url/fk_1989_5sz.pdf
Györffy Miklós: Századvégeink, Enyedi Ildikó: Az én XX. századom. Filmkultúra, 1989/5, 50-56.
https://mandadb.hu/common/file-servlet/document/530191/default/doc_url/fk_1989_5sz.pdf
Bikácsy Gergely: A szamár és a filozófus – Enyedi Ildikó: Az én XX. századom (1989). Filmvilág, 1989/10, 2-5.
https://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=5481

Gigor Attila: A nyomozó (2008)
https://www.mmalexikon.hu/kategoria/film/a-nyomozo
Klacsán Csaba: Szabad kéz – Gigor Attila rendező. Filmkultúra, 2014
https://filmkultura.hu/?q=cikkek/szabad-k%C3%A9z-%E2%80%93-gigor-attila-rendez%C5%91
Gelencsér Gábor: Magyar bűnügyi filmek. Filmkultúra, 2014
https://www.filmkultura.hu/?q=cikkek/b%C5%B1n%C3%B6s-h%C3%A1zban-van-cser%C3%A9py-l%C3%A1szl%C3%B3-%C3%A9jf%C3%A9lre-kider%C3%BCl-1942
Pápai Zsolt: Szerepcserés bűntények. Filmvilág, 2008/10, 40-41.
https://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=9508


Gárdos Péter: Szamárköhögés (1987)
https://www.mmalexikon.hu/kategoria/film/szamarkohoges
Bella Tamás: Történelem mínusz politika. Filmkultúra, 2007
https://www.filmkultura.hu/archiv/regi/2007/articles/essays/szamarkohoges.hu.html
Báthory Erzsi: A magyar film második nagy korszaka: a nyolcvanas évektől napjainkig. Filmkultúra, 1999
https://www.filmkultura.hu/regi/1999/articles/essays/bathory.hu.html
Koltai Tamás: Füles farka, Szamárköhögés. Filmvilág, 1987/10, 36-37.
https://www.filmvilag.hu/xereses_aktcikk_c.php?cikk_id=5178